|
2019-03-28 09:22:48, csütörtök
|
| |
| |
A nyomor serege
És elindult a nyomor...
Elől egy anya,
gyermek a karján
s mellette még három.
Mind ártatlan csöppség,
akik nem tudják, hogy
meleg szoba s puha kenyér
is van a világon.
Utánuk egy sírbalépő vándor.
Szegény. Lába inog, keze remeg,
s még sincs pihenése,
csak hajsza az élte, örökös robot,
dolgozni kell, másképp nincs kenyér!
S az öreg robotol. S érzi, hogy egyre
halkul szívverése.
S aztán jön egy árva.
Ruhája rongy. Teste vézna.
A világ kidobta kebléből.
Ó, hideg világ! Az árva néz,
keres... keres egy meleg szívet...
s könny csordul szeméből.
És jönnek még:
vakok, sánták, bénák, tehetetlen aggok,
kik egy falatot
s békés otthont vágynak.
Jönnek a nincstelen lények,
kik az élet igáját húzzák.
Kenyér kell, s nincs kenyerük.
Dermed a test, s nincs tűzhelyük.
Otthon kell! De hol találnak?
Keserveik könnyé válnak,
mert ők azok, kik egész létükben
mindig csak vágynak,
mindig csak várnak,
és hiába várnak...
Elindult a nyomor...
Az anya sóhajt: Istenem, segíts!
Gyötrelmes ínségemen, ó, enyhíts!
Az agg mondja: Uram, nem kérek sokat,
csak azt, hogy vénségemre boldog nyugtot adj.
Az árva fölsír: édesanyám, hol vagy?
Ó, ölelj magadhoz, keservem oly nagy!
S a vakok, sánták, bénák, nyomorgók
ostromolják az eget,
keblükből kiált az örökös vágy:
otthont kérnek s kenyeret.
Fényes mulatóhoz ér a bús csapat.
Az összetört keblekből sóhaj fakad,
a vörösre sírt szem reménykedve néz
s dőzsölés ajtaját nyitja béna kéz.
Bent a mulatók közt megállnak némán,
a mámoros főket ijeszti e kép;
sok szem felejti az árván, a bénán
szánalomra induló tekintetét.
De ah, újra megszólal a vad zene,
poharak csörrennek, dűl az alkohol,
s riadtan látja a nyomorgók szeme,
hogy ez az övéknél is nagyobb pokol!
Kidobták őket...
Az ajtóban megáll az ősz vándor,
és síró hangon szánalmat esd:
,,Ó, emberek, a Krisztus nevében,
szánjatok meg, hisz sírba száll a test,
a dőzsölés mit használ néktek?
Ha majd a sír szélére léptek,
megérzitek iszonyú fájdalmak között
a mi létünk terhét, mit sok könny öntözött,
és rágni fogja lelketeket a vád,
hogy ti is növeltétek sorsunk súlyát.
Pedig csak morzsákat kérünk; mi az néktek,
kik a kalácsot is lábbal szennyezétek!
Ó, emberek, a Krisztus nevében,
emlékezzetek csak, - s itt elhallgatott,
mert szegény öreget kilökték durván:
,,Kotródj innen, ne rontsd a hangulatot!"
És a nyomor serege,
az özvegy, karján gyermekével,
az árva, kisírt két szemével,
a sírba lépő vándor, a bénák, a vakok,
búsan tovább mennek,
s amerre lépdelnek,
becsukódnak előttük az ajtók, ablakok...
Testvérem! Egy közülük
holnap tán hozzád is elér;
s ha Krisztus nevében szánalmat kér,
ha feléd nyúl vézna keze,
testvérem, mondd, mit cselekszel vele?...
Betkó András |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
Címkék: emlékezzetek, elhallgatott, szennyezétek, reménykedve, becsukódnak, gyermekével, ostromolják, növeltétek, gyötrelmes, nincstelen, tehetetlen, szívverése, cselekszel, tekintetét, megérzitek, lelketeket, hangulatot, szánalomra, csörrennek, vénségemre, testvérem, szánjatok, megállnak, keblekből, összetört, nyomorgók, mulatóhoz, sírbalépő, szánalmat, lépdelnek, ínségemen, morzsákat, édesanyám, fájdalmak, keblükből, tűzhelyük, nyomor serege, sírbalépő vándor, öreg robotol, világ kidobta, meleg szívet, nincstelen lények, élet igáját, anya sóhajt, árva fölsír, örökös vágy, összetört keblekből, vörösre sírt, mulatók közt, mámoros főket, nyomorgók szeme, ajtóban megáll, Betkó András,
|
|
Offline
